Filmek: 2010
- 2010
Fűrész VII. - Az utolsó fejezet (2010)
Fűrész VII. - Az utolsó fejezet62010HD
Fűrész sorozat hetedik részében teljesen új, eddig soha nem látott módon nézhetjük Jigsaw játékszereinek működésbe lépését. A Fűrész 3D-ben halálos harc bontakozik ki Jigsaw öröksége körül, a halálos csapdák eddigi túlélői összefognak, és megpróbálna...
- 2010
Elit halálosztók 2. (2010)
Elit halálosztók 2.7.82010HD
Nascimento rendőrfőnök lelkesen végzi munkáját, hogy megtisztítsa az utcákat a bűnözéstől. Amikor politikusi karriert kínálnak neki, örömmel vállalja, mert úgy gondolja, így majd többet tehet. Azonban hamarosan rájön, hogy csupán eltávolítani akarták...
- 2010
Trancsírák (2010)
Trancsírák7.32010HD
Tucker és Dale két nyugat-virginiai srác, akik szabadidejüket a tó melletti faházukban szeretnék eltölteni sörözéssel, horgászattal. Ugyanennél a tónál tanyázik egy csapat főiskolás. A diákok szerint Tucker és Dale szakadt külsejük és furcsa viselked...
- 2010
A szupercsapat (2010)
A szupercsapat6.42010HD
Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolják meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes akkor van elemében, m...
- 2010
Szörnyek (2010)
Szörnyek6.22010HD
Hat évvel ezelőtt egy NASA űrszonda csapódott a földbe valahol Közép-Amerikában, idegen életre utaló mintákkal. Nem sokkal később új létformák kezdtek megjelenni, így fél Mexikót karantén alá vonták, mint fertőzött területet. Az amerikai és mexikói h...
- 2010
Rémálom az Elm utcában (2010)
Rémálom az Elm utcában5.52010HD
Freddy Krueger csíkos pulóvere, négykarmú kesztyűje, dermesztő mosolya a műfaj elsőszámú klasszikusává tette az Elm utcát. Freddy most a modern kor filmes technikájának köszönhetően még ijesztőbben tér vissza egy békés kertváros tinédzsereinek életéb...
- 2010
A nevem Khan (2010)
A nevem Khan8.02010HD
Rizvan Khan, a fiatal muszlim férfi Indiából költözött San Franciscóba, ahol a fivérével és a sógornőjével él. Rizvan, aki az autizmus enyhébb formájában, Asperger-szindrómában szenved, beleszeret Mandirába, egy hindu bevándorlóba. Családja ellenkezé...
- 2010
Csingiling és a nagy tündérmentés (2010)
Csingiling és a nagy tündérmentés6.72010HD
Csingiling egy Lizzy nevű kislánnyal köt barátságot, aki mindig is hitt a tündérpor erejében és a mesebeli világban, és világ életében arra vágyott, találkozzon egy tündérrel. A kislány és Csingiling szoros barátságot kötnek, a többi tündér azonban ú...
- 2010
Fekete hattyú (2010)
Fekete hattyú7.62010HD
A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulája a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mind...
- 2010
Haláli temetés (2010)
Haláli temetés5.82010HD
A zűrös és néhány titkát a sírba vivő családfő búcsúztatása igazi össznépi cirkusszá alakul. Az egész egy eltűnt testtel kezdődik, azután zsarolólevéllel meg kínosabbnál kínosabb helyzetek sorozatával folytatódik, és közben ott egy hulla, ami nem fér...
- 2010
Arrietty - Elvitte a manó (2010)
Arrietty - Elvitte a manó7.62010HD
Egy régi ház padlója alatt él apjával és anyjával a 14 éves "Pici" Arrietty. Békés életük gyökeren megváltozik, amikor a kíváncsi Arriettyt véletlenül megpillantja Sho, a 12 éves gyengécske, de jószándékú fiú. A két magányos gyerek bimbódzó barátsága...
- 2010
Vámpíros film (2010)
Vámpíros film4.32010HD
Mélyeszd a fogaid a hajmeresztően vicces Vámpíros film humorral és véresen komoly poénokkal kibővített Harapj meg kiadásába! Becca, a szorongásoktól üldözött tinédzser két természetfeletti udvarló, a mogorva, barátságtalan vámpír és egy hihetetlenül ...
- 2010
Túlélni a holtakat (2010)
Túlélni a holtakat4.82010HD
A 69 éves horrormágus George A. Romero továbbra is ontja magából a filmeket. Legújabb zombifilmje egy USA partjainál fekvő szigeten játszódik, ahol a lakóknak zombikkal kell megküzdeniük, miközben megpróbálják megtalálni a gyógyszert az elzombisodás ...
- 2010
Hibrid (2010)
Hibrid5.82010HD
Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munká...
- 2010
Salt ügynök (2010)
Salt ügynök6.42010HD
Evelyn A. Salt a CIA alkalmazottja, de egy szovjet disszidens felismeri benne az oroszok kémjét: azt állítja, hogy Salt alvó ügynök, aki évek óta arra vár, hogy feladatot kapjon igazi munkaadóitól, és most el is jött az ideje. Hamarosan az USA-ba lát...
- 2010
Belle épine (2010)
Belle épine5.52010HD
...
- 2010
Szex és New York 2. (2010)
Szex és New York 2.6.12010HD
Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen állnak az újabb kalandokra! A középpontban ismét a szerelem, a barátság és a férfiak állnak, megfűszerezve a sok-sok fantasztikus ruhával, és cipővel. De mi is történt miután kimondták a boldogító igent? ...
- 2010
Láttam az ördögöt (2010)
Láttam az ördögöt7.82010HD
A menyasszonyod halott. Megölte egy kegyetlen, fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos. Fájdalmad elviselhetetlen, csak egyvalami képes valamelyest elnyomni: a tettes iránt érzett rettenetes gyűlöleted. De mihez kezdesz a gyilkossal, ha megtalálod? Az...
- 2010
Machete (2010)
Machete6.32010HD
Machete, az egykori rendőr összetűzésbe keveredett az egyik mexikói drogbáróval. Miután Torrez emberei kinyírták a családját, és majdnem vele is végeztek, a határ túloldalán, Texasban kezd új életet. Az államban választásra készülnek. Az egyik jelölt...
- 2010
Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró (2010)
Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró62010HD
1959-et írunk. Sammy a tengeri teknős, ahogy megszületik Kalifornia tengerpartján, bemászik a vízbe és azonnal megtalálja, majd el is veszíti élete szerelmét, a gyönyörű és szintén bébi teknős Shellyt. Minden teknős elindul felfedezni az Óceánt mielő...